Kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka. (Ef 2,8) - Az ÚR Isten támaszt világosságot a szívünkben igéje által és ő igazít meg Krisztusért, kegyelemből, hit által; ez a mi örömünk alapja!
Hol töltöd az
örökkévalóságot?
Huszonévesen, még a huszadik század negyvenes évei közepén, beteget látogattam egy Budapesti korházban. A korház folyosóján, szemembe tűnt egy falitábla, azon egy kérdő mondat: „Hol töltöd az örökkévalóságot?” Nos, ez a kérdő mondat, szíven ütött engem és mélyen elgondolkoztatott. Évek múltán, majdnem el is felejtettem. Aztán múltak évtizedek, és most, kilencvenedik évemhez közeledve, ismét eszembe jutott ez a rövid kérdő mondat. És mivel ennek a kérdő mondatnak, óriási a jelentősége, ezért aggódó szeretet kezdte szorongatni szívemet, a ma élő emberiségért! Bár ez a kérdő mondat, nincs benne a Bibliában, mégis óriási fontosságú üzenetet hordoz. És ez, végig vonul az egész Biblián! Hiszen Isten az embert, örök életre teremtette. Nem pusztán néhány évtizedre, melyet eltölt, ebben a porból formált testi sátorban. A bűn: melyet az első emberpár, Édenben megismert, már sokkal előbb létezett. Midőn a mennyben, a leghatalmasabb angyalfejedelem, Lucifer, nem elégedett meg Istentől rábízott legnagyobb uralmi helyzetével, hanem gőgjében, nagyravágyásában, székét, Isten királyi széke mellé akarta helyezni. Ez a kevélysége viszont, Isten haragját váltotta ki vele szemben, ezért ez az angyalfejedelem, a „Fény fia” levettetett kiváltságos helyzetéből, és az arkangyal; sátánná változott át. A hozzá pártolt angyalok pedig démonokká váltak. Örökre el kellett hagyniuk azt az előkelő szolgálati helyet, melyet Isten ajándékozott nekik. Nos, ez az egykori, Isten elleni lázadás, ez a kárhozatos bűn, idézte elő a sötétséget, mely addig, ismeretlen volt a fény országában, a mennyben. A Bibliában, a teremtés történetben, az első napon olvasunk először a sötétségről. „Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől, és lőn reggel és este, első nap”. Itt szükséges megemlíteni azt is, hogy a világ teremtésekor kezdődött az idő is. Ugyanis, az örökkévalóságban nincs idő. Isten az örökkévaló Úr, időtlenségben lakozik. A Sátán bukása miatt, már az ember teremtése előtt, létezett a sötétség. A világosság: Isten dicsőségére és igazságára utal, a sötétség pedig a bűnre és annak következményére, a kárhozatra. Ez a kettő, soha sem keveredhet egymással. Élesen elkülönül egymástól. Az első emberpár, melyet Isten a saját hasonlatosságára és képmására formált, ártatlanul és bűntelenül került ki Isten keze alól. Ádám és Éva, boldogan élhetett Isten közelében, láthatta Őt és beszélhetett vele. Isten tudatta velük, hogy a kert közepén van az élet fája. Közölte velük, hogy a kert minden fájáról ehetnek gyümölcsöt, csak egyetlen fáról nem ehetnek, mely a jó és gonosz tudásnak a fája, mely szintén a kertben volt. Ugyanis annak a gyümölcse, a halálukat okozhatná! Isten az embert, édenben, a kert művelésével és őrzésével bízta meg. De az ember, rossz őrzőnek bizonyult. Mert a láthatatlan ellenség, a Sátán, belopódzott a kertbe és kígyó képében, rátekeredett a jó és gonosz tudás fájára. És amikor Éva arra járt a kertben, a kígyó, emberi hangon megszólította Évát, aki bizonyára megrezzent erre az ismeretlen hangra, hiszen eddig csak Isten hangját ismerte. A Sátán kételyt támasztott Éva szívében Alkotójával szemben. Hazug rábeszélésével, rávette Évát, hogy bátran téphet gyümölcsöt a tiltott fáról! Nem fog meghalni. Hanem olyan lesz ő is, mint Isten; jónak és gonosznak ismerője. Éva tehát tépett a fáról gyümölcsöt és férjével együtt, elfogyasztotta azt. Ám abban a pillanatban, óriási változás ment végbe, mindkettőjük életében! Megismerték azt, amit addig nem ismertek, a mezítelenséget, a szégyent és a félelmet. Eddigi nagy örömük, boldogságuk, békességük, egyszerre, szégyenbe és félelembe csapott át. Attól kezdve, többé már nem láthatták Alkotójuk arcát, csak a hangját hallhatták, és félelmükben, szégyenükben, a kert fái mögé rejtőztek Isten elől, mivel szégyellték mezítelenségüket. Ők még nem tudhatták, hogy Isten elől, lehetetlenség elrejtőzni, hiszen Ő, felöltözötten is, mezítelenül lát minket. És midőn Isten megszólította Ádámot: „Hol vagy?” Ádám remegve a félelemtől, így válaszolt Isten kereső szavára: „féltem, és mivel mezítelen vagyok, elrejtőztem”. Istennek azonban magasztos célja volt az emberrel, ezért nem hagyta őt magára. Hanem utána ment, hogy kiszabadítsa őt, abból a kárhozatos mélységből, melybe, engedetlensége miatt jutott. Milyen csodálatos, Isten szánó és mentő szeretete, a bukott emberrel kapcsolatban.
Isten, még a világ teremtése előtt, gondoskodott, a bukott ember bűnből való megváltásáról, kiváltásáról, Egyszülött Fiában, Jézus Krisztusban! Aki önként vállalta a mérhetetlen nagy áldozatot, még drága vére és élete feláldozása árán is! Hogy a bukott embert, megváltsa, kiváltsa, a Sátán rabságából, aki az első embert, becsapta és félrevezette, hogy örökre elszakítsa őt, Teremtőjétől, és magával ragadja őt a kárhozatba, mely a Sátánnak és az ő angyalainak készíttetett. Az ember, Isten elleni lázadása és engedetlensége, mérhetetlen szenvedést és kínt zúdított az egész emberiségre! Midőn az ember, Isten oldaláról, a Sátán oldalára pártolt át. Pedig Isten, már az emberiség bölcsőjénél, világossá tette, hogy a teremtésben a nappalok, Isten dicsőségét és igazságát hirdetik, az éjszakák pedig, a bűn következményére, a halálra és a kárhozatara utalnak. Ez a két jelenség, láthatóan van jelen, ebben a múlandó világban, és ismerős, minden ember előtt. Sajnos, a legtöbb ember, nem is törődik nagy jelentőségükkel. Megszokottá váltak számára a nappalok és az éjszakák, mivel mindegyik, csak néhány óráig látható, és váltogatja egymást. Ám az idő múlásával, a napok évekké, az évek évtizedekké nőnek. És így, minden ember előbb, utóbb, eljut ahhoz a földi végponthoz, melyen a halál végleg lezárja, az ember rövid földi életét. Ám az örökkévalóságra teremtett ember számára, a halál még nem végállomás! Mint ahogyan azt, a legtöbb ember gondolja vagy hiszi. Mert az ember lelke hallhatatlan, akár elhiszi ezt, akár nem. Az ember minden erőlködése, vagy akarata ellenére sem állhat meg végérvényesen, a halál sötét kapujánál. Nem jelentheti ki büszkén, önkényesen, nem megyek tovább, itt maradok. A teste: - mely csak szürke ruhája, hallhatatlan lelkének - az valóban itt marad, és porrá válik, amiből vétetett. És akkor, halála pillanatában válik mérhetetlenül fontossá számára, a rövid kérdő mondat: „Hol töltöd az örökkévalóságot?” De nem csak fontossá, hanem a legtöbb esetben, végzetessé is! Isten minden embernek adott időt és lehetőséget arra, hogy hallhatatlan lelke, felkészülhessen az örökkévaló életre! Mert az ember életének van kezdete, de nem lesz vége! A földön megszokott nappalok és éjszakák, csak ebben a látható világban vannak együtt, és érvényesülnek. De a halál utáni örökkévalóságban, örökre ketté vállnak, és mérhetetlen messze kerülnek egymástól. Mindkettő örökkévaló lesz; a fény és dicsőség országa is, és a sötétség, a kárhozat országa is. Azonban mindkét ország bejárata, ebben a látható világban található. Mindkettő létezik, mégha az, szemmel nem is látható. Függetlenül attól, hogy valaki tagadja azt, vagy nem hisz benne. Ha az Úr Jézus Krisztus nem támadott volna fel a halálból, akkor a Sátán követői, rabszolgái, vígan élhették volna tékozló bűnös életüket, hiszen akkor nem lett volna felelősségre vonás, és a halállal, véget ért volna minden. A temetők sokasága pedig, a hitetlen és rövidlátó embereket igazolta volna. Ámde, Húsvét hajnalán megtörtént az, amire, sem a Sátán, sem a hitetlen emberek nem számítottak!
Ugyanis, Jézus Krisztus, kereszthalálával, örökre legyőzte a Sátánt és a halált! Feltámadt a halálból és élve lépett ki a sötét sziklasírból! Feltámadása pedig lehetővé tette, és előkészítette minden halott ember feltámadását a halálból! Azonban egyetlen ember sem rendelkezhet úgy a saját lelkével, hogy büszkén kijelentse, ő bizony nem fog feltámadni, mert a halállal, véget ér az élet. Ám ha elérkezik majd a feltámadás nagy napja, fel fog támadni az is, aki akar, és az is, aki nem akar. Ott az engedetlen ember nem akarása, számba sem jöhet!
Íme, ezért válik végtelenül fontossá, minden ember számára, a rövid kérdő mondat: „Hol töltöd az örökkévalóságot?” Mert valahol minden ember el fogja tölteni azt, vagy az örök dicsőségben, vagy az örök kárhozatban! Nincs középút. A Biblia, mint Istennek hozzánk szóló levele, bőven ad felvilágosítást nekünk e két jövőbeni ország felől. De a legtöbb ember, nem is gondol arra, hogy van hallhatatlan lelke is, és ezért, földi élete, nem ér véget a halálával. Milyen csodálatos! A munkásnapok és az ünnepnapok is prédikálnak nekünk! Ugyanis, rövid földi életünk, egy szürke munkáshéthez hasonlít. Ezért lelkünk is, egy ilyen szürke porból szőtt munkásruhát visel magán. Ebben él, dolgozik, halála percéig.
Halálunk pillanatában pedig, lelkünk kilép ebből az elnyűtt szürke testruhából, hogy a földi munkáshét után, a feltámadás nagy napján, magára ölthesse az Istentől ajándékba kapott, örökké tartó ünnepi új ruhát, melyet majd sohasem kell levetnie. Már említettem, hogy rövid földi életünket Isten, az örök életre való felkészülés céljára ajándékozta nekünk. Itt a látható földi világban élnek egymás mellett, a hívő és nem hívő emberek. De ez, nem lesz így a halál után! Mert a haláluk után, két irányban indul el az emberek hallhatatlan lelke. Vagy az üdvösség, vagy a kárhozat irányába. Ez pedig egyáltalán nem mindegy! Hiszen egy örökkévaló életről van szó! A két távoli ország között pedig, nincs átjárási lehetőség! Ó bárcsak minden ember homlokán ott lehetne – még ha halványan is - ez a rövid kérdő mondat: „Hol töltöd az örökkévalóságot?” És ha úgy megláthatnánk és elolvashatnánk, egymás homlokán ezt a rövid, de mérhetetlenül fontos, kérdő mondatot, akkor talán sokkal jobban elgondolkoznánk azon, hogy halálunk után, a kettő közül, melyik országban folytatódjon az életünk; a fény, vagy a sötétség országában! A Biblia; mindkét országról bőven ad nekünk felvilágosítást. Az örök fény országáról, Istennek és angyalainak, dicsőséges lakóhelyéről, és a sötétség, a kárhozat országáról, amelyben lesz sírás és fogcsikorgatás. Isten Igéje a Jelenések könyvében, értelemmel fel nem fogható csodálatos szépségben állítja lelki szemeink elé, az új földre leszálló és méreteiben minden képzeletet meghaladó csodálatos aranyvárost, a mennyei Jeruzsálemet. Melynek szépségét és ragyogását, most még el sem tudjuk képzelni. Ahhoz pedig, hogy bevonulhassunk, ebbe a dicsőséges aranyvárosba, csak két dolog szükséges: teljes szakítás az e világi bűnös élettel, és az újjászületés! Az Úr Jézus, világosan kijelentette Nikodémus előtt, hogy „újjászületés nélkül, senki sem láthatja meg, Isten dicsőséges országát”! De a Biblia, a kárhozat országáról is ad világos kijelentést! Máté 25, 30-ban olvassuk: „a haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre, ott lészen sírás és fogcsikorgatás”! Nos, ezekből a szavakból is kitűnik, hogy az elkárhozók is örökkévaló testet kapnak a feltámadásban. Ugyanis a léleknek nincsenek könnyei, hogy sírjon, és nincsenek fogai, hogy csikorgassa azokat. De a testnek igen. Ezzel kapcsolatban, eszembe jut Mózes csipkebokra a Sínai pusztában. Égett a csipkebokor, de nem hamvadt el! Sajnos, az elkárhozókra is, ez a szomorú és rettenetes sors vár. Égni fognak a kénköves tüzes tóban, de testük nem hamvad el soha. Így szenvedésük: örökké fog tartani! A Jelenések könyvének 19-ik részében olvassuk, hogy „ A fenevad és a hamis próféta, elevenen vettetnek a kénkővel égő tüzes tóba”. A 20-ik rész 14-ik versében pedig ezt olvassuk: „A pokol pedig és a halál, vettetnek a tűznek tavába, ez a második halál, a tűznek tava”. Íme, így különbözik egymástól, a fény és a sötétség országa. Ezt, lehet hinni is, lehet tagadni is. Én mind a kettő létezésében, szilárdan hiszek. Elfog az aggódás és a szánó szeretet mindazok felé, akik nem hisznek, sem az egyik, sem a másik ország létezésében. Ők már csak a haláluk pillanatában döbbennek rá arra, hogy hitetlenségük, a kárhozat sötétségébe sodorta őket, örökre! Pedig még ma is, minden ember feje fölött, -bár láthatatlanul - ott lebeg a rövid, de létfontosságú mondat: „Hol töltöd az örökkévalóságot?” Mind azok, akik elolvassák ezt a bizonyságtételt, bárcsak elgondolkoznának, e fölött a rövid kérdő mondat fölött. És amíg idejük van rá, helyesen választanák meg hallhatatlan lelkük örökkévaló otthonát, lakozását.
Az örök fény és dicsőség országában. Ahová Isten, még ma is várja a megtérő bűnösöket, hogy végre beteljesüljön az, amit egykor elgondolt, a saját képére formált emberről! Mert a sötétség országa, a kárhozat: „Nem az embernek, hanem az ördögnek és angyalainak készíttetett”. Nekünk pedig az üdvösség, Jézus Krisztus váltsághalála által. Isten a Biblián és hirdetett Igéjén keresztül még ma is hívja magához az emberek millióit, szerte a földön! Mert az ítélet nagy napján, minden embertől számon kéri majd, hogy a rábízott idővel hogyan sáfárkodott. A mentegetés és távolmaradás, nem lesz lehetséges, senki számára sem. És még egy fontos dolog, melyet nem lehet kihagyni. Ugyanis, idő, csak ebben az elmúló világban van. És ebben a múló időben kell döntenünk, hogy kell-e az üdvösség, vagy sem.
De vigyázzunk! Mert a nem törődés is, és a hallgatás is, döntést jelent! És aki helytelenül döntött, saját maga vallja majd kárát. A világ elmúlásával pedig az idő is elmúlik. Isten a Bibliában ezt is, világosan közli velünk a Jelenések könyvének 10-ik rész, 6-ik versében: „Idő többé nem lészen”! Minden ember, halála pillanatában, átlép az időből az időtlenségbe, az örökkévalóságba. Az örökkévaló jelenbe. Ezért nem mindegy, hogy ezt az örökkévaló jelent, hol fogjuk eltölteni? Fényben-e vagy sötétségben. De amint már említettem is, döntésre, választásra, csak ebben a rövid földi életünkben van lehetőségünk. Bárcsak minél többen döntenénk helyesen, hiszen egy örökkévalóságról van szó! Isten pedig, aggódó szeretettel várja helyes döntésünket. Mivel Ő azt szeretné, hogy „Minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére, eljusson”!
Pecznyík Pál
Szeret az ÚR, még engem is!
Jézus a világ világossága!
